Ujvárossy László – Gyerekkori emlék | Rob Scholte: Ember, ne mérgelödj!
A gyerekkori emlékekböl szerzett tárgyak emlékezetére hozok példát Rob Scholte személyével. 1958-ban Amszterdamban született, jelenleg ott és Brüsszelben élö holland képzömüvész. Számtalan jelentös nemzetközi képzömvészeti eseményen vesz részt, többek között a XVIII. Sao Paulo-i Biennálén a 8. Documentán s a 18. és a 19. Velencei Biennálén. Ez utóbbi kapcsán a Kunstforum müvészeti lapban hosszabb interjút közöltek róla, melyböl megismerhetjük müvészi hozzáállását a Jeff Koonséra hasonlító kisajátítási módszért. Müveiben gyakran használ képi idézeteket, reprodukciókat, amelyeket tizenhat éves kora óta raktároz (külsö emlékeibe gyüjt), történelmi, vagy formai motívumok szerint kategorizál (pl. híres asszonyok stb.). Ez az eszköztár számára olyan, mint mások számára a személyes emlékek archívuma, amivel úgy játszik, mint egy gyermek, és ebben a müvészi játékban mindent mindennel társít, összekever, ami az ö esetében nem formai kollázs, hanem a jelentéseknek az összekapcso- lása. A gyerekkori emléktárgyak, játékok Rob Scholte festészetében és installációiban fontos helyet töltenek be. A felhúzható rajzoló bohóc, az építökocka, a Kodak color doboza, az Ember, ne mérgelödj! társasjáték reprezentációi olyanok nála is, mint valami „antropomorf házi istenek”, ahogy Baudrillard fogalmaz, azáltal, hogy a tárgyak érzelmi értéket, érzelmi kapcsolatot meg állandóságot nyertek a gyermek lakóterében, szinte halhatatlanná válnak. (216) Ezt a tárgyi tiszteletet Scholte festészetében, munkáiban ki is fejezi. Az Ember, ne mérgelödj! címü installációjában, melyet 1988-ban készített (12. ábra), úgy játszik, hogy szönyegével bennünket ösztökél társasjátékra. Ebben az alkotásban Ember, ne mérgelödj!-et játszat, melynek játéktábláját szoba méretüre növelve (270 x 250 centis nagyságban) kézi szövéssel kiviteleztette. A társasjátékot, mint említettem, a gyerekkori emlékéböl, emlékeinkböl, felnagyítva kispolgári gyerekszobából a kiállítótérbe helyezte, és a méret eltúlzása által a szokványos, mondhatni banális forma így kifejezési értéket nyert, új gondolattal telítödött. A szönyeg, egy-két szobabútor, két darab rövid lábú asztal szék nélkül, a rajtuk elhelyezett csecsebecsék, giccstárgyak társaságában a modern „lakássejtben” vagy „lakógépben” – az asztal tradicionális szerepének hiányával – a konvencionális perzsaszönyeg helyett jelez. A Rob Scholte játékszönyege lakberendezési funkcióján kívül nem csupán díszít, hanem harsányan, mint a plakát, kommunikál. Ötlete derüsen ironizál, és a játákösztönünkre, emlékeinkre apellál. A játék és memória frissítö módszerével terápiát szolgáltat úgy, hogy a család értékeire utal, és a giccset fosztja meg giccses aurájától. A család békéjét, egyensúlyát lehet így játszani, ugyanakkor a berendezett giccstárgyak között a kispolgári lét humorosan ironikus asszociációit tartalmazza, melyek mindannyiunkban másként zajlanak a képzeletünk által. A valós térben – a játékbábuk hiánya miatt – mi magunk válunk szereplökké, és a játékban felártékelhetjük különbözö életszituációinkat. A kocka is a képzeletünkre van bízva, talán sorsunk véletlen törvényeit is mi mozgatjuk. A szellem szárnyalásának a játéka ez, ahol a valós térben összerakott szimbólumban az életünket mint játékot szemlélhetjük. Rob Scholte radikális gondolkozásában nem létezik játék a világban, mindennek megvan a szükségszerüsége és következménye, a játékban nem lát gondtalanságot, azt sem tudom – mondja –, hogy a realitás hol szünik meg és az irrealitás és az illúzió hol kezdödik. Talán fel kell adni ezt a felosztást, de ezeknek következményei és a következményeknek realitásuk van. Mi a reali- tás? – teszi fel a kérdést Scholte. (217) Talán az, hogy valaki meghal. Kijelentése után az a benyomásom, hogy stílustalanságának, plágiumának – amivel állandóan vádolják – eredete abban van, hogy tapasztalhatta a képi illúziónak a realitásra visszaható mágikus erejét, „a müvészet embertelenségét” (218), ahogy ezt a jelenséget A találkozás címü Borges-novella kapcsán Beke László egyik fikcióesszéjében nevezi. Beke érdekes eszme- futtatást közöl Borges feltételezéséböl kiindulva: ha a tárgyak idöbeli létezését („életét”) sokkal mélyebb törvényszerüségek irányítják, mint az emberét, vagyis ha az em- beri döntéseket, cselekedeteket – legyenek azok racionálisak vagy voluntaristák – végsö soron ugyancsak a tárgyakban megnyilvánuló törvények determinálják, akkor ebböl a hipotézisböl két következtetés adódik a müvészet számára. Egy materialista és abszolút érvényü müvészettörténet-modell lehetösége. „A másik az ember és müvészet egymásrautaltságának és ugyanakkor élethalál-harcának paradoxona: az ember müalkotásokat (tárgyakat) hoz létre önmaga kiteljesítésére és megörökítésére (»nembeli lényegének megvalósítására«), de ez a mütárgy azonnal kikerül ellenörzése alól, ellene fordul, életére tör, és olykor pusztulását okozza. A müvészet története eszerint nem más, mint az emberiség és a müvészet (az ember és a tárgy, az alkotó és a befogadó stb.) harcának története.” (219) Tehát Rob Scholte az általam nevezett giccsátmentésben inkább választja a humort, és ezáltal használja a müvészet terapeutikus funkcióját is, amikor azt üzeni: Ember, ne mérgelödj!, hanem játsszál a befogadói képzeleteddel most is, amikor a müvészetöl kialakult megögött nézeteinketúj szempontok, más funkciók szerint játssza a kortárs müvészet. A mindannyiunk által ismert közös gyerekkori emlékünkkel elgondolkodtatva szórakoztat. A képvicc eszközét használja fel a giccs átmentésére, a giccsemlék kioldására, semlegesítésére, ahol két dolog, két tárgy egyenrangúan áll egymással szemben, és egy paradox rendszerben váltogatják kölcsönösen egymást. A humor és a nevetés is egy transzcendentális mozzanat, mondja Scholte, abban az értelemben, hogy a kedély egy ugrást tesz egyik állapotból a másikba, és éppen e között a két állapot között helyezkednek el a képei.
(216) Baudrillard, 1987. 18. o.
(217) “Was ist Realität? Daß einer stirbt vielleicht.” In: Drateln. 1990. 335. o.
(218) Beke, 1981. 3. o.
(219) uo.
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM MÜVÉSZETI KAR KÉPZÖMÜVÉSZETI MESTERISKOLA
Az emlékekből szerzett müvészi játék, avagy kísérlet a pazarló ember terápiájára, DLA értekezés, 2003
http://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/15415/ujvarossy-kerekes-laszlo-dla-2004.pdf
Meer informatie:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ujv%C3%A1rossy_L%C3%A1szl%C3%B3